Kéktúra napló

2002.07.01-

Nyolc évnyi aktív túrázás, és sok száz kilométernyi gyalogtúra tapasztalat után nekivágtunk a nagy kalandnak. Csak ketten indultunk el a feleségemmel, Emőkével. Az elmúlt évek során tett útjainkon szerzett tapasztalataink azt mutatták, hogy a nagyobb társaság mindig problémát okoz. Az emberek nem egyforma erőnlétűek, és esetleg nem is ugyanaz érdekli őket. Mi ketten viszont már összeszokott túrázók vagyunk, és nagyjából tudtuk, hogy mire vállalkozunk. Az utat először öt évre terveztük, évi kétszer egy hét gyaloglással. Azután ezt a szabadidőnk pontosabb felmérése után tíz évre módosítottuk. Tervek szerint egy-két év múlva Mesi is bekapcsolódik, és akkor még jobban elnyúlhat az út, de ez nem baj. A fő, hogy menjünk. Eleve eldöntöttük, hogy nem sátorozunk, hanem úgy osztjuk fel az utat, hogy mindig legyen fedett szálláshelyünk. Ez ugyan csökkentette a túrázás élményének vad romantikáját, viszont nem elhanyagolható módon, minden este volt hol lezuhanyozni. A szervezést hónapokkal korábban elkezdtük. A szálláskeresést, és a foglalást Emő intézte profi módon.

1. A Zemplén

Nem volt kérdés, hogy ebből az irányból csináljuk meg a túrát. Talán a „Másfélmillió lépés Magyarországon” hatására, vagy egyszerűen csak ez volt közelebb. A lényeg, hogy a Zemplénnel kezdünk. Egyébként nemrég tudtam meg, hogy a Zemplén név csak a XX. században terjedt el, előtte ezt az egész tájegységet Tokaj-hegyaljának nevezték. Debrecenből reggel indultunk el. Egy szerencsi, és egy mezőzombori átszállás után vonattal jutottunk el Sátoraljaújhelyre. Innen busszal mentünk Pálházáig, és egy újabb átszállás után Hollóházáig, ahova dél körül érkeztünk meg (na előlegben ennyit a magyar közlekedési viszonyokról).

1. nap (2002.07.01) Hollóháza – Füzér 14.7 km

Az első pecsét megszerzése után (porcelángyár portája) nekiindultunk a Nagy-Milicnek. Már az első kilométerek meglepetést okoztak, mert a túraútvonal már nem érinti a kéktúra emlékművet, ahol pár évvel korábban még fotóztunk. Talán ez okozta az első elkavarást. Nem volt tragikus, de egy félórát kerestük a ravaszul elrejtett jelzést. A Milicre felmenni kemény volt, de csodálatos. Lefelé jövetben találkoztunk egy iskolás csapattal, akik Hollóházára akartak átmenni, és – nem meglepő módon még felfelé mentek – félig már halálukon voltak. Mit mondjak, nem irigyeltem őket. Öt óra körül érkeztünk be Füzérre (a várat kihagytuk, mert azt kb. évente kétszer megmásszuk egyéb kirándulások alkalmával). A pecsételő hely szerencsére a kocsmában volt, és így nem csak leülni, de frissülni is volt lehetőség. Régen fordult velem elő, hogy nem kívántam egynél több sört, de egy kicsit fáradt voltam. Mint megtudtuk, az egyik háznál kifőzde működött, és éltünk is a lehetőséggel. A menü egyszerű volt (babgulyás, kakaós csiga), de rendkívül finom. A háziak megkínáltak friss házi tepertővel, de olyannal, hogy még az unokáimnak is mesélni fogok róla. Na itt még csak sikerült magamba erőltetni egy-két sört. Ezután mentünk megkeresni a szállást, ami egy magánháznál volt, és meg kell mondjam, nem hiányzott már az az egy-két kilométer. Egy gyors tisztálkodás után, még bőven világosban elaludtunk.

2. nap (2002.07.02) Füzér - Vágáshuta 21.1 km

Nyolc óra körül egy kényelmes reggeli után indultunk el. Ezt a tájat, ezt a látvány nem szabad kihagyni. Még most is a fülembe cseng Sinkó László hangja a „Másfél millió lépés…”-ből: „… és a vár látványa sokáig elkísér …”. A hosszú távú túrázás egyik negatív tapasztalata már a második napon előjött. Combhajlatban kidörzsölt a nadrág. Szerencsére Emő volt olyan előrelátó, hogy tett be kerékpáros nadrághoz hasonló rövidgatyát. Ezt vettem fel a túrázáshoz használt tréningalsó alá, és így mentem tovább. E nélkül, lehet, hogy fel kellett volna adnom a folytatást. Füzérkomlóson kicsit bátortalanul mentünk át, mert az út beépített, magánterületnek kinéző részen vitt keresztül. De ha itt megy, hát itt megy. Bódvára dél körül érkeztünk, és minő szerencse találtunk egy takaros kis éttermet. Sajnos negyedóra elteltével sem jött senki megkérdezni mit akarunk, (csodálom, hogy nem félt, hogy kirabolják) úgyhogy éhesen mentünk a legközelebbi boltig. Mint később rájöttünk az is csodaszámba ment, hogy a Zemplénnek ezen a részén találtunk nyitott boltot délben. Rövid pihenő után folytattuk az utat. A régi vasút nyomvonalát már csak embermagasságú gaz jelzi, és sajnos erre vezet a kék jelzés is. Nem elég, hogy ki se láttunk belőle, hogy nem volt hova felfesteni a jelzést, hogy majdnem bokánkat törtük a régi vasúti kavicsokon, de a dudva még virágzott is, milliónyi méhet odavonzva. Nagy öröm volt, mikor magunk mögött tudhattuk. Kishután és Nagyhután csak keresztülvágtunk mivel mindent zárva találtunk. Vágáshutára délután öt és hat óra között érkeztünk. Először a polgármestert kellett megtalálnunk (természetesen nem volt otthon) és csak utána tudtunk bemenni a turistaszállásra. Semmi luxus, de tiszta, és rendezett hely volt, és mi voltunk az egyetlen vendégek. Ezután felderítettük a falu központját, ami a kocsmából és a vele egybeépített boltból állt. Ma már nem voltunk olyan kimerültek mint előző este, úgyhogy egy kis kártyázással és sörözéssel töltöttük az időt. A helyi lakosság folklór műsorral is szórakoztatott bennünket. A falu alkoholistája például egy sörért elmesélte, hogy a kék túrajelzést ő festette fel az egész országban, oda-vissza, naponta többször is. Az est fénypontja az volt, mikor a kocsmáros és a felesége meg akarta verni a polgármestert egy fűnyírón kialakult jogvita megoldásaként. Rendesen ránk esteledett mire lefekvésre szántuk magunkat, de ringatni megint nem kellett.

3. nap (2002.07.03) Vágáshuta – Makkoshotyka 22.7 km

Enyhe fejfájással keltem (a kocsmárosné előző este adott egy-két ingyen Unicum-ot), és rosszul esett felvenni a bakancsot. Megint nyolc óra körül indultunk el. Azt már előző nap eldöntöttük, hogy a piros jelzésen átvágva elkerüljük Sátoraljaújhelyet. Ezzel megspóroltunk két-három kilométert, de nem ez volt a fő cél. A városnézést akartuk elkerülni (itt is többször jártunk már), és a túra szempontjából az erdőjárás sokkal vonzóbb volt. Kifejezetten szép erdei úton jutottunk el a Církáló-tanyáig. Öröm volt látni, hogy vannak még dolgok, amik léteznek a 23 évvel ezelőtti filmből. A tanyán mi senkit nem láttunk (igaz nem is mentünk be), de a pecsét a helyén volt, és még le is tudtunk ülni egy padra ebédelni. Innen Makkoshotykára nagy melegben és kevés árnyékban jutottunk el. Azokon a részeken, ahol mégis volt erdő, egy érdekességet fedeztünk fel. Az erdőtulajdonosok úgy próbálnak védekezni a teherautós fatolvajok ellen, hogy hatalmas fákat vágnak ki, és fektetnek keresztbe az úton, lehetőleg úgy, hogy más irányból se lehessen megkerülni. Makkoshotykára kora délután érkeztünk. Első utunk a pecsételőhelyre, a cigánykocsmába vezetett. A pecsételés, és egy sör után távoztunk, és este sem jöttünk vissza. Itt is magánháznál szálltunk meg. Sajnos azt kellett látnunk, hogy az országnak ezen a részén a szegénység, és a munkanélküliség megdöbbentő méreteket öltött. Boltot találtunk ugyan, csak nem volt mit venni. Pontosabban, amit lehetett kapni azt mi nem akartunk venni. Szállás csak így magánháznál, étkezés hozott anyagból. Délutántól kezdve ki sem mozdultunk a házból.

4. nap (2002.07.04) Makkoshotyka - Regéc 24.2 km

A mai napra esőt kiáltottak az időjósok. Felmerült annak a lehetősége, hogy félbeszakítjuk az utat, a maradékot hozzácsapva a következő évihez. Ezt támogatta az is, hogy a bakancs úgy feltörte a lábamat, hogy át kellett térni edzőcipőre. Ráadásul ez volt a leghosszabb táv a zempléni penzumból. Nem adtuk fel. Tovább mentünk, és erre nagyon büszke vagyok. Az első tájékozódási pont a Zsidó-rét volt. Illetve lett volna, ha megtaláltuk volna. Egy (egyébként csodaszép kilátással bíró) elágazásnál úgy elkevertünk, hogy ha nem találkozunk egy kedves hölggyel és a fiával, akik gyógynövényeket szedtek, mái napig ott bolyonganánk, és őszbe csavarodó szakállamat fújná a szél. Az elkeverés oka az volt, hogy a fakitermelés eszetlen módon és óriási ütemben megy. Ha a kivágott fán van jelzés, azt nem pótolja senki, és itt kb. 300 méteres körzetben nem találtunk semmit. Szerencsére új útitársaink nagy helyismerettel rendelkeztek, és elkísértek egészen a Zsidó-rétig. Útbaigazításuk, és az itt már megtalálható jelzés alapján mentünk tovább az Eszkála-erdészházig, ahol pihentünk is egyet. Esőnek még nem volt se híre, se hamva, de az idő már elég nyomott volt. Egy nagyobb lendülettel és csak rövid pihenőket tartva jutottunk el az István-kúti erdészházig. Itt már kaptunk pár szem esőt, de ezt fedél alatt húztuk ki. A ház már pusztulófélben van, de a környezete, a forrás, a tó mind nagyon szép. Innen egy nagy etappal szándékoztunk eljutni Regécig. A nagysággal nem is volt baj, mert megint csak sikerült elkavarni egy jó órát. Sajnos a felfestés megint csak nagyon el volt dugva. Mire megtaláltuk a helyes irányt, rendesen elkapott bennünket az eső. Az esőnek köszönhetően láttunk itt egy szarvas (vagy őzike) mamát a gidájával együtt menekülni a viharfelhők elől. Úgy meglepődtek a találkozásunkkor, hogy másodpercekig néztük egymást, míg beszaladtak a sűrűbe. Az eső ezután olyan felhőszakadásba ment át, hogy az már félelmetes volt. Elég jó esőkabátjaink vannak, de szinte semmit nem fogtak fel az égi áldásból. Érdekes módon, mire úgy délután ötre Regécre értünk, nemcsak az esőnek lett vége, de még a nap is kisütött. Pecsétet itt is a kocsmában kaptunk. A szállásunk egy különálló, szépen berendezett házban volt. A ház előtti fedett teraszról feledhetetlen naplementében volt részünk.

5. nap (2002.07.05) Regéc - Boldogkőváralja - Debrecen 16,4 km

Előző este úgy döntöttünk, hogy ezt az utolsó napot már nem gyalog tesszük meg (ezt az utat évekkel ezelőtt már legyalogoltuk Mogyoróskával együtt). A feltört lábak és a szétázott edzőcipők ezt lehetetlenné tették. A terv az volt, hogy busszal lemegyünk a vasútig, és onnan vonattal haza. A számításba ott csúszott a hiba, hogy a reggeli vonat már elment (nem gondoltuk, hogy a hajnali busszal kellene kimenni az állomásra), az estiig meg még volt vagy nyolc óránk, közte semmi. Az idő jó, a táj szép, menjünk gyalog. Korlátról (pontosabban attól a kereszteződéstől, ahol a busz kirakott bennünket) elgyalogoltunk Boldogkőváraljáig. Itt egy gyors pecsételés a füzetbe és egy újabb stoppolással egybekötött gyaloglás. Szerencsére hamar felvettek bennünket, és elvittek Abaújszántóig. Sajnos csak a felső végébe, úgyhogy gyalogolhattunk tovább a másik végéig (aki ismeri a helyet, az tudja, hogy ez nem kevés). Innen megint stoppoltunk, és el is vittek bennünket Tokajig. Szerencsétlenségünkre a vonatot két perccel lekéstük. Két óra várakozás, kártyázás a peronon (a resti egy szemét hely, javaslom, hogy mindenki kerülje). Nyíregyházán a csatlakozás szinte tökéletes. Sajnos elfelejtették a pénztár mellett kifüggesztett menetrendet frissíteni, ezért az információnál tudjuk meg, hogy a nekünk szükséges járatot öt napja megszüntették. A sírással keveredő düh és újabb két óra várakozás után van vonat, és ripsz-ropsz már itthon is vagyunk délután négyre. Dacára, hogy a MÁV ilyen szép keretet biztosított ennek a történetnek, azért ez mégiscsak csodálatos volt. Öt nap, közel száz kilométer (papíron 99.1 km), megszámlálhatatlan élmény. Utólag a fényképeket nézegetve pedig csak a szép dolgok jutnak az ember eszébe.

2. A Cserehát

A 2003-as év nyári lakásfelújítása felülbírálta a kéktúra terveket. Nem telt el ez az év sem túrák nélkül, csak a nagy gyaloglás tolódott át 2004-re. Annál nagyobb várakozással tekintünk az út elé.

1. nap (2004.09.02) Boldogkőváralja – Baktakék 23.0 km

Kifejezetten szép túrának néztünk elébe. Igazi vénasszonyok nyara. Viszonylag kellemes utazás után 10 óra körül érkeztünk Boldogkőváralja vasútállomásra. Az itteni pecsételést már elintéztük két éve, a hernádcéceivel együtt. A vasutas útbaigazításával elindultunk a kukoricás mellett, és nemsokára Hernádcécére értünk. Jellegzetessége a csereháti túrázásnak, hogy felfestést jóformán csak lakott településen lát az ember. Szerencsére az út egyértelmű volt, ezért könnyen és gyorsan átértünk Gibártra is (a Hernádot itt léptük át). Itt a kéktúra pecsétet a helyiek elmondása szerint már jó ideje ellopták, úgyhogy az egyik kocsmában kértünk a sör mellé bélyegzőt. Encsre műúton lehet átmenni, tehát ezt eltéveszteni se tudtuk. Encsen tartottunk ebédszünetet (2-2 sör), és fél kettő körül indultunk tovább. Számításaink szerint (az eddigi menettempó és a hátralévő út alapján) ötre kényelmesen Baktakékre kellett volna érnünk. A 3-as főutat átlépve Abaújdevecserre értünk. A faluban még itt is kiváló volt a felfestés, de aztán utána… Életünkben nem kavartunk még így el. Fancsalig két kilométert kellett volna megtenni, mi kb. tízet tettünk meg három óra alatt. Felfestés sehol, az utak beszántva, és az általunk használt Két-Túra atlasz és a Cserehát térkép különböző irányokat mutat. Egyetlen örömünk az volt, hogy néhol nagyon szép kilátás nyílt a Zemplén hullámaira (sovány vigasz, mert ezt azért már láttuk néhányszor), és egyszerre lehetett látni a regéci és a boldogkőváraljai várat. Hosszas kavarás és a környék alapos megismerése után, tökön-paszulyon és főként szőlőkön átvágva érkeztünk meg Fancsalra. Konklúzió: minden helybelit meg kell kérdezni a helyes irányról. Fancsalon a pecsételést egybekötve egy sörrel már a busz menetrendet tanulmányoztuk. A hátralévő 4 km-t nagyon nem akaródzott legyalogolni. Busz nem volt, de a falu határában kérés nélkül is felvettek, és Baktakéken házhoz is szállítottak (a tervezett idő helyett fél nyolc körül). Dacára, hogy mentünk vagy harminc kilométert, még volt erőnk a kocsmába elmenni pecsételni, és inni egy sört. Egy magánháznál szálltunk meg. Vacsora után lefeküdtünk, és nem kellett álomba ringatni.

2. nap (2004.09.03) Baktakék - Rakacaszend 27.6 km

Reggel nyolc óra előtt elindultunk. Hosszú nap állt előttünk, de számításaink szerint délután ötre most is megérkezhettünk volna. Abaújszolnokra néhol bozótos, de egyébként tűrhető úton jutottunk el (nagyon jó ötlet és nagy segítség volt a bokrokra több helyen felaggatott és jelzéssel ellátott műanyag flakon). Miután a helyi etnikum megvágott bennünket pár tíz forinttal, beszereztük a pecsétet, és mentünk tovább. A Nyésta felé vezető utat megint csak a földművelés mosta el. Szerencsére tudtuk, hogy aznap reggel már jártak előttünk kéktúrázók, ezért részben az ő nyomaikat követhettük. Kicsit bosszankodva, de különösebb probléma nélkül vágtunk át a tarlós és bozótos részeken. Nyéstán egy helybéli megmutatta, hogy éppen milyen házakat renovál (egyébként szép régi parasztházakat) és ő igazított útba. Felsővadász felé találkoztunk először igazi kaptatóval. Ha időnk engedi, érdemes lett volna megnézni Szanticskát, ami skanzen falu lett, de hagyjunk valamit máskorra is. Felsővadászig sima és szép utunk volt. Dél körül érkeztünk meg. A központban a fák alá leülve ebédeltünk. Emő intézte a pecsételést, ami nagy bátorságra vall, ugyanis a cigánykocsmába kellett ehhez bemennie (enyhítő körülmény, hogy segélyosztás volt, tehát az etnikumnak éppen volt pénze). Itt kezdődött az eddigi túránk legkeservesebb része. Felsővadászon ott nyitottak új utcákat, ahol a túraútvonal régebben keresztülment. A jelzést elirányították a falun belül más irányba, ami egyre halványulva a semmibe veszett. Megpróbáltunk a térkép alapján menni, és vagy másfél órát gyalogoltunk is, de a földművelés itt is bevégezte az utunkat. Irány vissza a faluba. Kiderült, hogy se busz, se szállás, se egy megfizethető fuvarozó. A nagy döntés: stoppoljunk (kb 45 km kerülő), és majd lesz valami. Szerencsére a helyi jegyző abban az egyben tudott segíteni, hogy melyik irányba induljunk el. Százfáig négy stoppal és vagy nyolc kilométert gyalogolva jutottunk el. Innen Rakaca még öt kilométer, de sajnos itt már senki sem vett fel. Most bosszulta meg magát, hogy két napja edzőcipőben jöttünk, ugyanis a harmatos fűben szétázott cipők már nem tartották, csak nyomták a lábunkat. Kínkeservesen érkeztünk meg Rakacára. Az első kocsmába betérve eldöntöttük, hogy busszal megyünk tovább. Ez másfél órás várakozást jelentett, de legalább biztos volt a megérkezésünk. Hét óra után érkeztünk a – rajtunk kívül - üres busszal Rakacaszendre. A sofőrtől tudtuk meg, hogy az Aggtelek-Jósvafő vasúti megálló az említett falvaktól mintegy 20 km-re található. Ekkor döntöttük el, hogy változtatunk a tervünkön, és Bódvaszilasról hazajövünk vasárnap. Szállásunk az óvodában volt, és hálózsákban aludtunk. Olyan kimerültek voltunk, hogy egy sörhöz sem volt kedvünk. Éjszaka ugyan nem háborgatott senki, de mégis nyugtalanul aludtunk.

3. nap (2004.09.04) Rakacaszend - Bódvaszilas 14.4 km

Na, ma már nem érhet bennünket baj. Hegyi terepen megyünk, jó a térkép, jó az út, viszonylag rövid a táv, tehát ideális a túra. Rakacaszend viszonylag nagy falu, reggel nyolckor már három kocsmában is láttunk részeg embert (biztos, ami biztos, pecsételéskor én is bedobtam egy Unicumot). Simán és könnyen értünk el Tornabarakonyba, bár a lábunk már mindkettőnknek fájt, és az sem segített, hogy bakancsot viseltünk. A jó idő és a szép táj mellet különleges élmény volt közelről látni egy napozó kígyót (lehet, hogy Emőnek erről más a véleménye, mert Ő majdnem rálépett). Gyönyörű kis falu ez is, szép görög-katolikus templommal. Innen rövid pihenő és pecsételés után indultunk tovább. Eddigi utunk egyik legszebb része következett, végig erdőben, de nekünk sikerült bebizonyítani, hogy bárhol el tudunk tévedni. Egy nagyobb elágazásnál nem találtunk felfestést, és az út mérete, és a térkép szerinti irány alapján rossz felé indultunk el. Megint kavartunk vagy kétórányit és ki tudja hány kilométert, mire visszatérve a jó útra újra jelzést találtunk. Az eredmény az lett, hogy már járni is alig tudtunk, mert a bakancs teljesen kikészítette a lábunkat. Ez többet nem következhet be gondoltuk, de egy félóra múlva megint úgy elkavartunk, hogy az egész túra legmeredekebb szakaszán kellett visszamásznunk (itt már nagyon látszott, hogy a felfestéseket a másik irányból csinálták). Kínkeservesen, de már eltévedés nélkül értünk be Bódvarákóra. Pecsételni itt is a kocsmában kellett, és régen vágytam már annyira egy kis pihenőre és egy jó hideg sörre, mint itt. Újabb nagy pofon az élettől, a bolt is és a kocsma is évek óta zárva. Rövid kutatás után csak megtaláltuk a nénit, aki pecsétet tudott adni, és mivel busz sem volt, indultunk tovább a végcél, Bódvaszilas felé. A stoppolással megint csak szerencsénk volt, egy jó szándékú néni egészen házig vitt bennünket, úgyhogy az utolsó három kilométert megspórolhattuk. Bódvaszilason, a falusi turizmus örömeit élvezve volt szerencsénk hideg vízben zuhanyozni, és látni, hogy rajtunk kívül kígyó is lakik a házban (vagy alatta, netán a falban – biztos házőrző). Szokásos esti programként a pecsételő hely, jelen esetben az állomás felé vettük az irányt, egyben megvéve a másnapi vonatjegyeket. Az est fénypontjaként, és az ez évi Kék Túra befejezéseként a közeli kocsmában múlattuk az időt (a helybéliek jobb társaság voltak, mint otthon a kígyó).

4. nap (2004.09.05) Bódvaszilas - Debrecen

Korán keltünk és már hét óra előtt az állomáson voltunk. Fantasztikus milyen gyönyörűek errefelé a reggelek. A pára még nem szállt fel, és valami csodaszép látványt nyújtott a kelő nap fényénél. A vasúttal nagyobb szerencsénk volt mint két éve, egy miskolci átszállással már dél előtt hazaértünk. Útközben láttuk, hogy hova kellett volna másnap eljutnunk, ha az eredeti tervhez tartjuk magunkat. Esélytelen volt. Ennél a túránál megint sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Edzőcipőt csak végszükség esetén szabad használni, az legyen a mentőöv. Mindkettőnknek be kell szerezni egy komoly túrabakancsot. Lehetőség szerint úgy foglaljuk a szállást, hogy ne hálózsákban kelljen aludni (kicsit nomád ez már nekünk). A túrák napi beosztását 12-15 km-ben maximalizáljuk, ugyanis ha ennél többet megyünk, nincs idő megnézni a falvakat, amiken keresztülvisz az út. Eldöntöttük azt is, hogy jövőre már Mesit is visszük magunkkal, természetesen rövidebb napi távokra beosztott útra. Érdemes lesz azt is megfontolni, hogy a túra irányát az útikönyvhöz igazítsuk (eddig kelet-nyugati irányban mentünk), talán könnyebb lesz a tájékozódás, kevesebb az elkavarás. Összességében megint mentünk egy csomót. Papíron 65 km volt ez a három nap, de az elkavarásokkal 90 körül lehetett. A stoppolásokkal sokat nem veszítettünk, mert Irota kivételével mindenütt jártunk (sőt sokkal több helyen), km-ben meg így is többet gyalogoltunk, mint szerettünk volna. Erre a négy napra elmondhatjuk, hogy nemcsak szép volt, hanem izgalmas is.

3. A Bükk és az Upponyi-hegység

Ez is elérkezett. Most első alkalommal Mesivel (Ő még csak 6 és fél éves) együtt csináljuk a Kék-túrát. Nagy dolog ez, és több kompromisszumot is követel. Az egyik, hogy kisebb szakaszokra (napi kb. 10 km) bontottuk az utat. A másik, hogy megszületett a döntés, ami már tavaly érlelődött bennünk, hogy fordítunk az útirányon. Ezt a szakaszt már a Kék-Túra atlasz szerinti irányban tettük meg.

1. nap (2005.05.14.) Debrecen – Bánkút

Viszonylag korán indultunk és vonattal, busszal már dél előtt Ómassán voltunk. Érkezéskor rögtön beültünk egy sörre a kocsmába, hogy erőt gyűjtsünk a folytatáshoz (vagy a kezdéshez). A fő ok persze nem ez volt, hanem az, hogy Mesit megtanítsuk fotózni. A túrára megkapta a régi Smena 8M-et, no nem kitolásból hanem, hogy gyakoroljon. Ha ezzel megtanul tisztességes képet készíteni, akkor egy komolyabb gép már nem okoz gondot. Rövid pihenő után nekivágtunk az útnak. Az erdő szép volt, az idő jó, csak sajnos nem vezetett út egy szép kilátáshoz sem, és végig emelkedőn mentünk. Viszonylag gyorsan, kb. 2 óra alatt megérkeztünk Bánkútra. Ritka nagy forgalom volt a viszonylagos holtidő dacára. Volt ott nyugdíjas túracsoport busszal, kerékpárosok, átmenő bakancsosok. A legérdekesebb egy bringás társaság volt, akik éjszakai hegyi kerékpározásra készültek. E mellet még volt egy extrém csapat, akik a sípályán száguldoztak le mint az őrültek. Csoda, hogy a nyakát nem törte valamelyik. A turistaszálló a mi igényeinkhez képest elég nomád volt. Hogy Emő szavait idézzem: „ide se jövünk többet”. A környék fenséges, de már délutánra kibontakozott az egész túrára jellemző esős, borult idő. Mivel az idő is rossz volt, itt csinálni sem lehet sok mindent, viszonylag korán lefeküdtünk.

2. nap (2005.05.15.) Bánkút - Mályinka 6,8 km

Reggel a turistaházhoz tartozó étteremben tudtunk reggelizni. Borongós időben, szemerkélő esőben, és az éjszakai vihartól vizes fűben indultunk el. A táj és az erdő nagyon szép volt, és nem elhanyagolható módon végig lefelé mentünk. Rengeteg szalamandrát láttunk útközben és ez állandó megállásokra adott okot. Mesi nagyon élvezte a túrázást, és nagyon büszke is volt magára, hogy zsákkal a hátán ilyen „felnőtt” dologban vehet részt. Kora délután érkeztünk Mályinkára. Csodaszép kis temploma van, gyönyörű haranglábbal. Pecsételni itt is a kocsmában kellett, és ezután mentünk megkeresni a szállást, egy magánháznál. Nagyon kedves nénike fogadott bennünket, és Mesinek fél délutánra való programot jelentett, hogy a baromfiudvarban játszhatott. Sajnos, szinte egész délután esett az eső és ez a házba kényszerített bennünket. A túristaházénál sokkal konfortosabb, és tisztább környezetben hajthattuk álomra a fejünket.

3. nap (2005.05.16.) Mályinka - Uppony 10 km

Reggel szerencsére napsütéses időre ébredtünk, és házigazdánk egy csomag finom süteménnyel engedett bennünket utunkra. A térképről tudtuk, hogy a mai túra végig közúton visz, tehát könnyű sétára számítottunk. Dédestapolcsányra érve egy nagyszabású vásárba csöppentünk. Rendkívül érdekes volt, csak nagyon nagy volt a tömeg. Féltettük a cuccunkat, leülni pedig nem lehetett sehol, ezért menet közben vásárolva vágtuk át magunkat a hömpölygő sokadalmon (Mesi azért tudott venni magának valami tündéres játékot). A falu (város) túlsó végén álltunk meg pihenni egy kellemes kocsmánál egy órácskára. A település végétől nem messze kezdődik a Lázbérci-víztározó. Csodaszép látvány a hegyektől övezett hatalmas vízfelület. A parton végig kialakított sétány mellett esőházak, piknikezésre alkalmas pihenők és bográcsolóhelyek vannak. Ezt a napot sem úsztuk meg eső nélkül. Még a víztározó mellett jártunk, mikor elkapott bennünket az égi áldás. Szerencsére volt a közelben esőház, ahol egy szintén ide menekült bringázó család társaságában húztuk ki a vihar elvonulásáig. Innen továbbhaladva következett az upponyi szurdok, és onnan nem messze a település. Upponyban szintén egy magánháznál szálltunk meg, egy különálló házrészben. Rendkívül kellemes hely, szimpatikus vendéglátókkal (ide egyszer még visszajövünk). A pecsételést itt is egy kocsmában kellett megejteni, ahol egy holland párral ismerkedtünk össze. Összességében véve az egész nap nagyon kellemes volt, bár még este is bekaptunk egy kis esőt.

4. nap (2005.05.17.) Uppony – Putnok – Debrecen 9,5 km

Ma az Upponyi-hegységen átvágva kellett eljutnunk Putnokig. Mivel el kellett érnünk a délutáni vonatot, ezért szoros időbeosztással haladtunk ezért viszonylag korán reggeliztünk, és indultunk. Az eső utáni friss levegőn öröm volt túrázni a napsütésben – míg ki nem értünk a faluból. Ez keddi nap volt, ami azt jelentette, hogy a mezőgazdasági gépek már hajnalban kimentek dolgozni. Amit ezek a szétázott földúttal műveltek, az nem volt semmi. Hihetetlenül nehéz volt a sáros ragadós dagonyában haladni. Az már könnyebbségnek számított, ha az út mellett bokáig vízben mehettünk. Kb. 2 km-nyi sárdagasztás után értük el az első emelkedőt, ahol már út mellett a fűben haladva nem volt sár. Szegény Mesikém viszont itt találkozott az út során az első igazi emelkedővel, ami még egy kis sírásba is torkollott. Ettől függetlenül gyönyörű volt felmászni, csodálatos kilátással a Bükkre (még egy vadászó sas párt is láttunk). A hegyek túloldalán, az utolsó kilométereket már közúton tettük meg. Olyannyira időben érkeztünk, hogy még volt időnk beülni sörözni pecsételés és jegyváltás után. A söröket viszont már nem tudtuk a kerthelyiségben meginni, mert félelmetes vihar tört ránk. Áldottuk a szerencsénket, hogy nem az úton kapott el bennünket. Putnokról vonattal a Hortobágyon keresztül mentünk haza, de ezt a részt már Mesi édesen végig aludta. Az apró problémáktól eltekintve ez volt az eddigi legsikerültebb túránk, nem utolsó sorban a rövidebbre vett szakaszok, és a megváltoztatott irány miatt. Remélem, hogy jövőre hasonlóan szép utunk lesz.

4. A Borsodi-dombság és az Aggteleki-karszt

Ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk. Idén csak egy hosszított hétvégét szántunk az OKT-re, pénteki indulással, hétfői hazaérkezéssel. Ebből a péntek az odaút, a hétfő a visszaút, közte két nap gyaloglás.

1. nap (2006.10.20.) Debrecen - Putnok

Az október 23-i hétvége előtt indultunk, ezért kisegítővonattal mentünk. Most először utaztunk itthon nyugati színvonalú vonaton (csak Miskolcig, mert onnan a megszokott ótvar volt a közlekedés). Putnokon aludtunk az állomás mellett kialakított turistaszálláson, tisztes körülmények között. Őszi túrához készülve jó alaposan felpakoltunk, Mesi 5, Emő 15, én 21 kg-s zsákkal mentem. Edzésnek sem volt utolsó.

2. nap (2006.10.21.) Putnok – Zádorfalva 18,4 km

Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, bár nem is tolt ki velünk különösebben. Reggel nyolc körül indultunk, borongós, felhős, de nem túl hideg időben. A mai nap leghosszabb, de legkönnyebb szakasza a Kelemérig tartó rész volt. Odáig csak egy kis halastó mellett pihentünk pár percet, és a Mohosoknál töltöttünk némi időt fotózással. A Mohosok védett lápos tavak, igen érdekes és dús élővilággal. Mire Kelemérre értünk, már rendesen elfáradtunk. Megnéztük a Tompa Mihály múzeumot, és a templomot ahol a gondnok igen kimerítő (és hosszú) előadást tartott. Már alig vártuk, hogy a kocsmába mehessünk ahol bélyegezni lehetett, no meg sörözni. Egy órányi pihenő után indultunk tovább Gömörszőlősre. Menet közben kaptunk pár szem esőt, de semmi komolyat. A szabadtéri mezőgazdasági múzeum udvarán van a pecsételő hely, ahonnan némi nézelődés után mentünk tovább. Zádorfalváig egy lendülettel, de már nagyon fáradtan mentünk el. Útközben rengeteg birkát láttunk. Mesi nagyon élvezte a sok kis bari látványát (én annál kevésbé a több kilométernyi kikerülhetetlen birkaszart). Zádorfalván a szállás a templom melletti parókián volt. Az „egyszerű” enyhe megfogalmazás erre a helyre. A fűtetlen mosdóba, konyhába az udvaron keresztül lehetett eljutni, és most az eső is esett, nem csak hideg volt. Magunkra egy kis vaskályhával fűtöttünk, ami éjszaka természetesen kialudt. Este elmentünk a kocsmába pecsételni, de a fáradtság miatt nem sokat időztünk. Kuvikszó mellett hajtottuk álomra a fejünket.

3. nap (2006.10.22.) Zádorfalva - Jósvafő 16,4 km

Zádorfalváról kifejezetten kellemetlen hideg, szitáló esőben indultunk, ráadásul, mivel le kellett adnunk a kulcsot, a faluban keveregtünk is egy sort. Mire kiértünk a faluból, szerencsére az eső elállt (ha a borult idő nem is múlt el). Kellemes úton, de egyre erősebb kaptatókon haladtunk. A dombos részről kezdtünk átérni a hegyvidékre. Nem sokkal a határ előtt útitársunk is akadt egy fiatal srác személyében. Mivel eddig egyedül gyalogolt, örült, hogy csatlakozhatott hozzánk. Aggtelekig egy pihenővel gyalogoltuk le a távot. Az út ugyan rövidebb volt mint tegnap, de nehezebb. Aggteleken már nagyon örültünk a pihenőnek. Megebédeltünk, és bedobtunk egy-két sört (ez a programpont a hideg dacára sem maradhatott el). A barlangot kihagytuk, mert azt már Aggtelek, és Jósvafő felől is bejártuk egy-egy közép túrával. Egy órányi pihenő után indultunk tovább, most már komoly hegyi terepen. Szerencsére innen már nem volt hosszú az út, és egyébként is vártuk már nagyon a forró fürdőt a szállón. A hosszú hétvégéhez méltón, végcélunk a Tengerszem-szálló úgy tele volt, hogy arra is két órát vártunk, hogy asztalunk legyen a vacsorához. Ennek ellenére mégiscsak kellemes befejezése volt ez a túrának, mert végre megint a megszokott komfortot élvezhettük.

4. nap (2006.10.23.) Jósvafő – Debrecen

2004-ben azért fejeztük be a túrát Bódvaszilason, mert nem tudtuk, hogy az állomás nem a faluban van. Valóban, a helyközi busszal mintegy háromnegyed órát utaztunk, míg elvitt a kb. 25 km-re lévő állomásra. Sajnos nem olyan extra körülmények között, mint ahogy jöttünk, de különösebb késések nélkül szerencsésen hazaértünk. Ezzel a túrával már Mesi is beírta magát a komoly túrázók közé. Ezek a távok, ilyen terepen, már egy felnőttnek is kihívást jelentenének.

5. Az Aggteleki-karszt

1. nap (2007.04.28.) Debrecen – Jósvafő

Most egy új típusát kezdtük el a Kék-túrázásnak. A tömegközlekedés színvonala és ára miatt kifejezetten megéri, ha kocsival megyünk, és több napos körtúrát csinálunk. Ennek a döntésnek a jegyében érkeztünk meg Jósvafőre, ahol előre lefoglaltuk a szállást a Tengerszemben az érkezés, és az hazaindulás napjára is. Szerencsére a kocsit is nyugodtan ott hagyhattuk a szálló parkolójában.

2. nap (2007.04.29.) Jósvafő – Szögliget kb. 20 km

Na ez nem semmi volt. A túra elején egy kicsit ránk ijesztett az időjárás egy kis szemerkélő esővel, de ez csak ijesztés volt. Szerencsére kiváló, túrázásra való időben tettük meg ezt a nagyon kemény, de csodálatosan szép túrát. Talán az egyik legemlékezetesebb út volt ez a mai, azzal az apró szépséghibával, hogy csak egyetlen helyen volt víznyerő hely. Aki látta már a karszt-fennsíkot, annak nem kell külön ecsetelni a szépségét, aki meg még nem látta, annak feltétlenül meg kell néznie. A nemzeti park érintetlenségének a jele, hogy több szarvast is volt szerencsénk látni. De a látványosságok között meg kell említeni Derenk romos maradványait is, bár ebből az újonnan épített kis kápolna volt a legszebb. Sajnos a Szögliget melletti Szádvár (hazánk legnagyobb kiterjedésű várromja) alatt csak elmentünk, de szigorú fogadalmat tettünk, hogy egyszer még megmásszuk. A hegy lábánál különleges volt látni a kemény sziklába bevésődött keréknyomokat, abból az időből mikor még szekérrel közlekedtek a várba. Szállásunk egy magánháznál volt, ahol a tulajdonos fia igen finom pálinkával és Gemer sörrel látott vendégül.

3. nap (2007.04.30.) Szögliget – Bódvaszilas – Jósvafő kb. 13 km

Hozzánk képest korán indultunk, mert Bódvaszilasról vonattal és busszal kellett visszamennünk Jósvafőre, és tömegközlekedés terén ez a környék sem kényeztetett el bennünket. Szögliget után a Szalamandra-ház előtt egy régi kőbánya külszíni fejtéseinek nyomait lehetett látni. Nem volt különösebben érdekes, de a mai túrában ez az egyetlen erdő nélküli rész. A Szalamandra-ház után egy komoly kaptató következett, amit csak többszöri pihenéssel tudtunk leküzdeni. Egyébként szép erdei úton jutottunk el a Szabó-pallag erdészház romjaihoz. Itt volt részünk eddigi legkellemetlenebb élményünkben. Az erdészháznál találkoztunk egy fiatalokból álló - valószínűleg iskolai kiránduláson lévő – csoporttal. A társaságtól elszakadva egy kisebb csapat egyik tagjánál egy vipera (a tiltott fegyver) volt. Ez és a srác kinézete elég volt ahhoz, hogy Bódvaszilasig bőven szintidő alatt tegyük meg a távot. Ez alapján bizonyítást nyert, hogy Emő szinte biztos, hogy előző életében rabszolgahajcsár volt. Bodvaszilason az állomás kocsmájában jó másfél óra várakozási időnk volt a diktált tempó miatt. Az Aggtelek-Jósvafő állomáson meg a buszra vártunk további egy órát. Ettől függetlenül a tájjal és a teljesítménnyel elégedetten ittuk a sört este a szálló éttermében.

4. nap (2007.05.01.) Jósvafő - Debrecen

Jó döntés volt kocsival jönni, mert a délelőtt folyamán kényelmesen hazaporoszkáltunk a tömegközlekedéstől függetlenül, kihagyva a vele járó idegeskedést is. Ezzel a két nap gyaloglásos kiruccanással Emő meg én rövidre is zártuk a Kék-túra Bánkútig tartó keleti részét. Mesinek ebből a Zemplén és a Cserehát még hiányzik, de majd apránként pótoljuk.

6. Az Alpokalja

1. nap (2007.07.14.) Debrecen – Sárvár

A tavaszi túra után döntöttük el, hogy most megindulunk az ország túlsó végéből. Sárvárt választottuk táborhelyül, mint a túra végállomását. Most egy hosszabb, de több pihenőt tartalmazó túrát szerveztünk. A meteorológia előre jelezte, hogy szokatlanul meleg időszak következik, de ez mit sem számított a vadonatúj klímás kocsinkban. Az út kellemes, de egy kicsit hosszú volt, de este a szombathelyi kolléganőm kertjében hűsítettük magunkat sörrel, ami igazán szép befejezése volt a napnak.

2. nap (2007.07.15.) Velem körtúra kb. 12 km

Igazán kényelmes, kellemes (bár picit zajos) szállásunk volt Sárváron. A napot bőséges és finom reggelivel kezdtük a panzió étteremben. Reggel vonattal mentünk át Szombathelyre, ahonnan a kolléganőm volt kedves kocsival elvinni bennünket Velemre (sajna régi emlékeink a tömegközlekedésről, már tényleg csak emlékek), ahol elfoglaltuk a szállást egy magánháznál. Ma csak egy pecsétet kellett begyűjtenünk Írott-kőn. Ezt egy körtúrával oldottuk meg. Nem kevés nosztalgiával indultunk útnak, ugyanis a nászúton túl (sajnos a Hotel Avar már nem működik), még a közös túrázás kezdete is ehhez a gyönyörű településhez köt bennünket. Utunk egy igen erős kaptatóval kezdődött a Szent Vid kápolna felé. A meleg egyre fokozódott. Belegondolni is szörnyű volt, hogy másnap zsákkal mi vár ránk. A Hörmann-forrásnál egész sok emberrel találkoztunk és mire felértünk Írott-kői kilátóhoz, már úgy kellett kerülgetni a turistákat. A pecsételést követően, elidőztünk még egy kicsit, majd indultunk vissza Velemre a piros jelzésen. Ez már sokkal kényelmesebb út volt, de a meleg mindannyiunk hangulatára rányomta a bélyegét. Az Apostolok-fája mellett elhaladva szomorúan láttuk, hogy már nem minden fa áll a saját lábán. Fáradtan érkeztünk meg Velemre, és lebeszéltük magunkat arról, hogy a falu másik végéig gyalogoljunk meleg kajáért.

3. nap (2007.07.16.) Velem - Kőszeg kb. 18 km

Viszonylag korán kezdtük túránkat (kb. 8 órakor), hogy lehetőleg egy kicsit a hűvösben is gyalogoljunk. A Hörmann-forrásig megegyezett az utunk az előző napival, és tényleg nagyon nehéz volt a megrakott zsákokkal. Tartottunk egy pihenőt a kápolnánál - gyönyörű a környék és a kilátás – és a forrásnál is. Innen csodálatos erdei úton mentünk tovább a Stájer házakhoz, ahol az ebédszünetünket tartottuk egy szépen kialakított pihenőnél. Egyre melegebb lett, és emiatt a vártnál sokkal fáradtabbak voltunk, így lassabban is haladtunk. A Hét-forrásig – ami a következő pecsételő hely – még megálltunk a Vöröskeresztnél. Utunkat ugráló szöcskék – Mesi elnevezte őket „papócák”-nak - egész serege kísérte végig. A forrásnál tartottuk az utolsó nagyobb pihenőt, és innen gyakorlatilag egy lendülettel mentünk Kőszegig. A városba a Kálvária templom mellett elhaladva értünk be. Lenyűgöző látványt nyújtott maga a templom, de a hozzá vezető út is elbűvölt bennünket. Első utunk egy vendéglőbe vezetett, ahol jól megérdemelten végre főtt kaját és hideg sört kaptunk. A szállást csak ezután foglaltuk el, és minden fáradtságot félre téve, este még sétáltunk egy kicsit a városban. Kőszeg nagyon hangulatos és barátságos város képét mutatta.

4. nap (2007.07.16.) Kőszeg kb. 4 km

Ezt a napot Emő – nagyon előrelátóan – pihenőnapnak tervezte be. Ma intéztük el a pecsételést a vasútállomáson, és beiktattunk egy kis városnézést és sok-sok pihenést. Ekkorra már estére is nagyon meleg lett, ezért – tőlünk teljesen szokatlan módon - ittunk néhány sört a Jézus Szíve-templom látványában gyönyörködve.

5. nap (2007.07.17.) Kőszeg - Tömörd kb. 13,8 km

Ezen a napon hiába indultunk tőlünk telhetően korán, így is szokatlanul melegben kezdtük a túrát. Sajnos a bokám is elkezdett fájni, és ez rossz előjelnek bizonyult. A városból kiérve, az országhatárig kellemes utunk volt, csak a víz fogyott jobban a szokásosnál. Sajnos vízlelő helyre – a térképen való jelölése ellenére - sehol sem bukkantunk, így egyre jobban szenvedtünk a melegtől. Szerencsére egy erdésztől tudtunk kérni valamennyi kis állott meleg vizet, de ezzel sem voltunk sokkal előrébb. A hőmérőnk 37,3 fokot mutatott árnyékban, vizünk kevés volt, a lábam egyre jobban fájt. Szenvedve és elcsigázottan érkeztünk meg Tömördre, ahol az első kútnál több liter vizet megittunk. Ezt követően a kocsmába mentünk, mivel a szállásadónkkal is itt találkoztunk. Természetesen összekötöttük a kellemest a hasznossal és a folyadékon túl az elvesztett ásványi anyagokat is pótoltuk néhány kellemesen hideg sörrel. A szállásról nem is érdemes többet beszélni – még véletlenül be is zártak bennünket az udvarra pár órára – de az emberek barátságosak, a falu pedig szép volt. Az időjárás előrejelzést és a napi túrát elemezve eldöntöttük, hogy a hátralévő két napot nem csináljuk végig bakancsban – az egészség fontosabb -, és ez jó döntés volt, mert sorra dőltek meg a melegrekordok.

6. nap (2007.07.18.) Tömörd - Szeleste kb. 5 km

A tegnapi döntésnek megfelelően reggel buszra szálltunk és elmentünk Szombathelyre, onnan pedig vonattal Sárvárra. A szállónál felvettük a kocsit, és azzal mentünk el Szelestére. Hogy a túrázás se maradjon ki, a falut és a környékét jártuk be. Ebédelni a Festetich Kastélyszállóba tértünk be, ami ha nem is olyan nagy és híres, mint a keszthelyi Festetich-kastély, de impozáns és gyönyörű park veszi körül. Szelestén sajnos óriási átok ül. A falun vezet keresztül a 86-os főút amit a kamionok előszeretettel használnak a fizetős utak elkerülésére. Egy sör mellett (kb. negyedóra) mintegy száz kamiont számoltam meg. A falusiak szerint van úgy, hogy hosszú percekig nem lehet átjutni az úttest túloldalára (és ez nappal és éjszaka egyformán így megy). Szerencsére a szállásunk kellemes, csendes helyen volt, így nyugodtan aludtunk reggelig.

7. nap (2007.07.19.) Szeleste - Sárvár kb. 4 km

Erre a napra strandolást irányoztunk elő. Kívülről több strandot is megnéztünk, végül a sárvári mellett döntöttünk. A hely és a víz kellemes volt, de az árak az eget verik. Tízezer forintból – a belépő és némi kaja kifizetése után – már nem tudtunk második sört venni. Délután a várost jártuk be. A hőségtől eltekintve kifejezetten kellemes nap volt.

8. nap (2007.07.19.) Sárvár - Debrecen

Kicsit furára sikerült a tikkasztó meleg miatt ez a túrahét, de a nem várt akadályok és módosítások ellenére is majdnem 60 km-t gyalogoltunk, sok szépet láttunk, és élményekkel telve tértünk haza. Nem utolsó sorban Mesi megtanult „Kaszinó”-zni, ami egy közel kilenc éves lány számára nélkülözhetetlen. Minden bonyodalom nélkül értünk haza, és a hosszú autózás igazolta, hogy jó döntés volt klímás kocsit venni.

7. A Kemeneshát és a Marcali-medence

1. nap (2008.08.13.) Sárvár - Gérce kb. 11,5 km

Meleg, de kellemes időben indultunk Sárvárról. A Rába hídján áthaladva Sárvár-Hegyközséget érintettük, és elég sokat aszfalton gyalogolva értünk ki a településről. Könnyű, erdős-mezős úton haladva jutottunk el Sitkére, ahol a kastélyszállóban terveztünk ebédelni. A kastély, és mellette a kápolna szép volt, de a kiszolgálás kritikán aluli. A pincér látta az érkezésünket, de azonnal köszönés nélkül nyomtalanul eltűnt. Vélhetően a tulajjal (bérlővel) is találkoztunk - Ő köszönés után tűnt el nyomtalanul. Negyedórányi, egyre türelmetlenebb várakozás után – anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, hogy mit akarunk – elhagytuk a helyet, és másik étterem után néztünk. Szerencsénkre, mert ha innen visszafordulva a kéken mentünk volna tovább nem láttuk volna a falu szépségeit, és lemaradtunk volna egy igazán kellemes és szép vendéglőben elköltött finom ebédről. Az ebéd után, - sajna a legnagyobb melegben – mentünk át Gércére, ahol az első kétnapi szállásunk volt. Kellemes meglepetésre egy takaros kis tiszta házat kaptunk (kandalló, hintaszék, nyugágy, madárfütty). Elalvás előtt még az olimpia aktuális eseményeit is meg tudtuk nézni a tv-ben.

2. nap (2008.08.13.) Gérce – Káld kb. 13,9 km

Ez a nap a kifejezetten könnyű és szép túranapok közé tartozott. A falut elhagyva néhány száz méter után beértünk a Farkas-erdőbe (az erdő a nevét az itt honos „farkas” nevű növényekről kapta). Az erdőn átvezető utunk a legszebbek közé tartozik. A Hidegkúti-erdészházban ebédeltünk meg, nagyon szép környezetben. A pihenő után nem sokkal kiértünk a Farkas-erdőből, de továbbra is szép kényelmes út vezetett Káldig. Káldon a helyi kocsmában pecsételtünk, és szerencsénkre még az olimpiai közvetítésből is láttunk részleteket. Mivel szállásunk ma is Gércén volt, busszal mentünk vissza a házhoz.

3. nap (2008.08.13.) Káld – Szajk kb. 17,3 km

Természetesen ma is buszra kellett szállnunk reggel. A busz után a gyalogút sem volt megerőltető, de a látvány csalódást okozott. A Szajki-tavakból alig láttunk valamit, sűrű aljnövényzet, és a tavaknál mocsarasodás jellemezte a tájat. Maga Szajk aranyos kis üdülőközpont, de az egyetlen (egyébként fizetős stranddal rendelkező) tó mellett túl sok nyaraló épült. A szállásunk a kempingben egyszerűen pocsék volt, a túra alatti egyetlen esőnél még be is áztunk. Az egyetlen pozitívum, hogy Mesinek sikerült lovagolnia egy jót.

4. nap (2008.08.13.) Szajk – Ötvös kb. 14,5 km

Örömmel és lelkesen hagytuk ott a nem sok pozitív élményt nyújtó szajki kempinget, de legalább a strand éttermében bőséges és finom reggelit ettünk. Az éjszakai vihar után az eget böngészve indultunk útnak, de szerencsénk volt az időjárással. Kicsit felázott, de nagyon vadregényes tájon haladtunk. Az idő is gyorsan telt, mert már harmadik napja játszottunk szerepjátékot menet közben. Sajnos a privatizáció megint megkeserítette az életünket. Kerítések, kivágott fák, lezárt utak. Szerencsére nem kavartunk el, és így szerencsésen eljutottunk az eddigi legrosszabb terephez, amin valaha is jártunk Az erdő széléhez érve óriási mennyiségű parlagfű borította a tájat. Gondolom a vadászat miatt ezeken a részeken semmilyen erdészeti munkát nem végeznek (a vadászok gyönyörű emlékműveket hagytak a lesek körül szemétből – a terepjáró biztosan nem bírta volna el visszafelé is a sok kihordott kaja és pia göngyölegét), és így sikerült a gyomnak másfél méteresre nőnie. Ráadásul a felázott talajon néhol térdig ért a víz, megkerülhetetlenül, több tíz méter hosszan. Mintegy két kilométert haladtunk kínkeservesen ilyen áldatlan körülmények között, mire elértük a műutat. Természetesen az Ötvös-vasútállomásnak már nyoma sem volt (a síneknek sem). Mivel az aznapi szállásunk Sümegen volt, ezért Gabronc felé kanyarodtunk és onnan tettük meg mindenféle „pótló”-val és átszállással a nem túl nagy távot. Sajnos a sümegi szállással sem volt nagy szerencsénk. Drága volt, elhanyagolt és az internetre felrakott adatoknak sem felelt meg.

5. nap (2008.08.13.) Ötvös – Sümeg kb. 14,7 km

Reggel futva értük el a vonatot, ami – megint csak buszra való átszállással – Ötvös felé vitt. Szép időben, könnyű úton és viszonylag gyorsan érkeztünk Kisvásárhelyre. Pecsételés után, a harangláb mellett tartottunk egy rövid pihenőt – sajnos olyan kis település, hogy még egy kocsma sem volt. A falutól nem túl messze kiértünk a műútra, és a sümegi vár látványától kísérve masíroztunk be a városba. Olyan gyorsan megtettük az erre a napra jutó utat, hogy ebédelni lezuhanyozva, átöltözve tudtunk elmenni. Ebéd után vár- és várjáték nézés, bazározás, sörözés volt a program. Végülis jól sikerült öt nap volt mögöttünk.

8. A Keszthelyi-hegység

1. nap (2009.08.08.) Sümeg - Zalaszántó kb. 25,4 km

Fenntartva az elmúlt évek jól bevált menetrendjét, most is kocsival utaztunk a start-cél állomásra, ez esetben Tapolcára augusztus 7-én. Reggel Tapolcáról vonattal mentünk át Sümegre és kezdtük meg az aznapi nem éppen rövid utunkat. Napos, de nem túl meleg időben sétáltunk el a Sarvaly-erdészházhoz, ahol az első pecsételőhely volt. Az út nem volt nehéz, de ezzel be is fejeződött az elmúlt években megszokott síkvidéki sétálgatás. Innen a Tátika-várhoz (410 m) már kemény emelkedőkkel tarkított úton érkeztünk meg, és sokadjára is megfogadtam, hogy megszabadulok a súlyfeleslegemtől. A vár felújítgatás alatt lévő romhalmaz, de a kilátás gyönyörű, még a Balatont is lehet látni. Itt ebédeltünk, és pihentünk egy kicsit. Továbbindulva Zalaszántó felé, módosítottunk egy kicsit az útirányon, és a műúton sétáltunk be a faluba. A Turul vendéglőben gyönyörű pecsétet kaptunk és (végre) literes korsóból ittuk a sört. A szállásunk egy magánháznál volt, és mivel vendéglátónk szőlősgazda, ezért kaptunk az igen finom borából készült fröccsöt is. Szintén az Ő idegenvezetésével délután kimentünk a pincéjéhez, és utána ellátogattunk a buddhista sztúpához is, ami egy különleges spirituális élmény volt. Másnap, másfél liternyi saját termésű borral engedett utunkra bennünket.

2. nap (2009.08.09.) Zalaszántó – Hévíz kb. 16,0 km

Reggel kicsit borongós, de túrázáshoz kiváló időben indultunk el. Reziig enyhe emelkedővel, de viszonylag könnyen és gyorsan eljutottunk. Itt tartottuk az első pihenőt a pecsételőhely-kocsmában, és persze pótoltuk az ásványi anyagokat. Utunkat folytatva a Gyöngyösi-csárda volt a következő megálló. A csárda mellett megnéztük egy hatalmas szomorúfűz alatt a betyársírokat (Vak Illés, Kökes Pista) is. A közel 300 éves csárda kiváló állapotban van, remek a konyhája, jó a kiszolgálás, és igazán hangulatos hely. Itt ebédeltünk és gyűjtöttük be az újabb pecsétet. A csárdától kicsit érthetetlen útvonalon (egy darabig aszfalton az egyik irányba, majd vele párhuzamosan földúton visszafelé) mentünk tovább Hévízre. A város szélén egy vendéglőben megálltunk pihenni, és csak ezután kerestük meg a szállásunkat, egy kellemes panziót. Itt minden az idegenforgalomról szól. Teljes lakónegyedek vannak csak szállodákból. Este sétáltunk egy nagyot, zenét hallgattunk a sétálóutcában, pizzáztunk (söröztünk), és jól kipihentük magunkat.

3. nap (2009.08.10.) Hévíz – Keszthely kb. 6,1 km

Ez a nap tulajdonképpen pihenőnap volt. Annyi kötelező programot vittünk bele, hogy vonattal átmentünk Tapolcára, és leraktuk a már nélkülözhető holmikat. Keszthelyen lerendeztük a pecsétet, elmentünk a Balaton parti strandra, sétáltunk a parkban és a városban, majd megebédeltünk a kastély közelében. A Festetich-kastély volt a keszthelyi program utolsó állomása, és meg is néztünk mindent, ami záróráig belefért. Hévízre visszatérve (ma is itt volt szállásunk) letudtuk a pecsétet és megnéztük a modern, de igen látványos Szent Erzsébet templomot. A napi program befejezéseként ittunk néhány korsó Pilsner Urquelle-t, majd nyugodni tértünk.

4. nap (2009.08.11.) Keszthely – Tapolca kb. 25,7 km

Reggel (ismét kicsit borongós időben) busszal mentünk át Keszthelyre, és innen kezdtük meg a túrát. Az elején nem is volt baj, de a Tesco építkezés után olyan kavar jött, hogy Gyenesdiás helyett Cserszegtomajon (plusz egy óra, és vagy négy kilométer) kötöttünk ki. Egy segítőkész helybéli autós terelt vissza bennünket a helyes útra, és a jelzést megtalálva, már elengedett kézzel is tudtunk közlekedni. Sajnos a település szélén egy lőtér volt és az éppen zajló éleslövészet hangja kilométereken keresztül elkísért bennünket. Enyhén nedves-sáros úton olykor szemerkélő esőben, szép erdőben, de minden különösebb látnivaló nélkül jutottunk el Vállusra. Szerencsénkre a már régóta ígérkező eső éppen a pecsételőhely mellett ért utol bennünket, ahol lehetőségünk volt, a már bezárt bolt előtt fedél alá húzódni. Szerencsére a zápor gyorsan elvonult, és Tapolcára már napos időben érkeztünk. Az első napról mára halasztott barlangi csónakázásra sajnos - a tömeg miatt - most sem volt lehetőségünk, ezért szállásunk teraszán ücsörögve, az út szépségeinek felidézésével fejeztük be az ez évi programot.

9. A Zemplén, 2.

1. nap (2010.03.13.) Füzér – Bodó-rét kb. 14,1 km

Mivel Mesi még nem csinált a Zempléni részből semmit, ezért ezt a hosszított hétvégét Füzérnek és környékének szenteltük. Most is kocsival indultunk Debrecenből (2010.03.12-én), száraz, napos időben. Mire fölértünk az északi végekhez, már nyoma sem volt sem a száraz talajnak, sem a napsütésnek. Még szerencse, hogy működik a már nyolc éve megismert kifőzde, mert így kissé sötét hangulatunkat finom étellel és kiváló ágyas pálinkával és jóféle szlovák sörrel enyhíthettük Reggeli után indultunk útnak. A terv az volt, hogy első nap megcsináljuk a Füzér-Hollóháza szakaszt. A várba nem mentünk fel, mert azt már többször láttuk, és az időnk eléggé ki volt számolva. Irány tehát a Nagy-Milic. Az emelkedő aljáig viszonylag gondtalanul tettük meg az utat, de a ránk váró nehézséget elénk vetítette egy helybéli kutyasétáltató rutinos turista. A probléma nem csak az volt, hogy itt az Alfölddel ellentétben nem olvadt el a hó, hanem, hogy az előző hó sem olvadt el. Ennek a korábbi rétegnek a teteje megfagyott, és ahol Mesi simán sétált (bokáig hóban), ott alattunk beszakadt ez a vékony kéreg, és térdig süllyedtünk a hóba. Az út igazán a Csata-réti vadászháztól keményedett be. Ez az emelkedő a legideálisabb időben sem egy könnyű séta, de most igazi extrém túrát varázsolt nekünk. Ettől függetlenül, vagy éppen ezért a csúcsig tartó út az egyik legszebb és legemlékezetesebb utunk volt. Nem mi voltunk azonban az egyetlen vállalkozók, viszont a szembe jövök fenéken csúsztak le a meredekebb szakaszokon. A csúcstól a Bodó-rétig viszonylag könnyű utunk volt. A túristaházban viszont olyan kelletlenül fogadtak bennünket, hogy egy nagyon rövid melegedés után tovább is mentünk. Az út nehézsége és a korai sötétedés miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be Hollóházára (eredetileg onnan busszal akartunk visszamenni Füzérre), hanem egyenesen a szálláshelyünknek vesszük az irányt. Ez távolságban nem volt kevesebb (kék plusz: Bodó-rét - Füzér), viszont nem kellett a menetrendhez alkalmazkodnunk. Este a teljesítményünkre büszkén söröztünk és játszottunk a meleg fűtött lakásban.

2. nap (2010.03.14.) Füzér – Vágáshuta kb. 21,1 km

Az idő mára sem lett sokkal szebb, de ez a táj így is gyönyörű. Azt tudtuk, hogy a mai túrán könnyebb a terep, de jóval hosszabb a táv. Ez azért volt lényeges, mert Vágáshutáról a visszautat busszal kellett megoldanunk, és a tömegközlekedés még sokkal gyatrább, mint 2002-ben volt. Mi Emővel már ismertük az utat, így inkább az eltérésekről írnék. Az mindenképpen könnyebb volt, hogy nem zsákkal mentünk, viszont a terep az itt-ott már kezdődő olvadás miatt sokkal nehezebb. A táj nagyon szép volt, és az ébredő természet rengeteg madár látványával ajándékozott meg bennünket. Mivel még semmi sem virágzott, ezért most nem zavartak bennünket a vadméhek és darazsak a régi vasúti töltés nyomvonalán, ami az első utunk legkellemetlenebb élménye volt. A hóval és a töredező, olvadékony jéggel sok helyen meggyűlt a bajunk. A végére mindannyian összeszedtünk néhány kisebb zúzódást és húzódást. A busz indulásához képest időben megérkeztünk Vágáshutára, és a legyalogolt több mint 20 km-t egy jó sörrel akartuk emlékezetessé tenni. Ekkor jött a döbbenet: se kocsma, se bolt. A régi kocsma tulajdonosa viszont ott volt, és csak előkerült néhány dobozos sör utánzat is, és mesélt nekünk a falu leépüléséről. Addig, amíg a „pincének” nevezett nyaralók valami elképesztő luxusról és gazdagságról árulkodnak, addig az „őslakosok” szépen haladnak a teljes elszegényedés felé. Füzérre egy Pálházai átszállással (itt ittuk meg a jól megérdemelt sörünket) jutottunk vissza. A vacsora után még láthattuk a faluban a másnapi ünnepségre való előkészületeket. Mivel a Bodó-rét – Hollóháza szakasz kimaradt, ezért már most eldöntöttük, hogy a lehető leghamarabb visszajövünk pótolni a hiányosságot.

3. nap (2010.05.01) Füzér - Hollóháza kb. 15,3 km

Az alkalmas időpont május elsejével jött el. Szokásunkhoz híven itt töltöttük az egész hétvégét, de túrázásra csak egy napot szántunk. Az időjárással kifejezetten szerencsénk volt, végig langymeleg tavaszi időt fogtunk ki. A Bodó-rétig azon az úton mentünk vissza, ahol a márciusi túrán bejöttünk Füzérre. A turistaházhoz már nem mentünk el, hiszen a múltkor beszereztük az ottani pecsétet, hanem rögtön Hollóháza felé kanyarodtunk. Gyönyörű és kellemes úton, szinte végig sétálva értük el a település szélét, és csodálkozva láttuk, hogy milyen arányú építkezések folynak. Csak később tudtuk meg, hogy betelepülő szlovákok lendítik fel ezen a tájon az építőipart. Nagy élmény volt a (számunkra új) Kék-túra emlékmű, csináltunk is jónéhány fotót (Emő és Mesi az emlékművel, Mesi és Emő az emlékművel, az emlékmű Mesivel és Emővel, stb.). A porcelángyárnál beszereztük a pecsétet, és kényelmesen elücsörögtünk egy kicsit. A piros jelzésen gyalog mentünk vissza Füzérre, és megint csak ámultunk a táj és a vár lenyűgöző szépségében. Délután a napi túrát még megfejeltük egy várlátogatással is. Összességében ez is egy remek hétvége volt, mit több, Mesi is begyűjtött több mint 35 km-t a Zempléni tájegységi túrából.

10. A Balaton -felvidék

Most megint a csillagtúra megoldást választottuk. A szállást Tapolcán oldottuk céges üdülőben, és tömegközlekedtünk az indulási és érkezési pontok, valamint Tapolca között. Debrecenből már előző este elkocsikáztunk (szűk 5 óra alatt) Tapolcára, így kipihenten vághattunk neki az első túranapnak.

1. nap (2011.04.21.) Tapolca - Badacsonytördemic kb. 15,7 km

Reggel kényelmesen indultunk neki a Balaton partnak. Szerencsére gyönyörű időnk volt, és valószínüleg az év legszebb szakaszát fogtuk ki a túrázásra. A Szent György hegy lábáig majdnem végig aszfalt úton vitt a jelzés, de szerencsére nem túl nagy autósforgalom mellett, és a környező tanúhegyek gyönyörű látványától kísérve. Az első emelkedőnket már a hegy csodálatos bazaltoszlopainak látványa kísérte. A túristaháznál elintéztük a pecséteket, és ettünk pár falatot. Csak ezek után mentünk fel az oszlopok lábához. Hihetetlenül kicsinek tudja érezni magát az ember ilyen természeti csodák mellett. Miután kifcsodálkoztuk és kifotóztuk magunkat, folytattuk az utat a hegyen keresztül. A jelzésre nem panaszkodhat az ember ezen a környéken így gond nélkül jutottunk el a hegy túloldalára, ahol az Oroszlánfejű-kút melletti pihenőnél ebédeltünk meg. A friss forrásvíz nagyon kellemes, a gyönyörű panoráma szinte elmesélhetetlen. Szőlők és pincék között, a Lengyel kápolna mellett vitt az utunk tovább. Itt történt egy pici kerülő, mert az szőlőbirtokok között sikerült eltüntetni a gazdáknak néhány jelzést. A hegyről leérve újra aszfalton mentünk tovább Szigliget felé, melyből az utolsó kilométereket a Balaton körüli kerékpárúton tettük meg. A pecsét beszerzése után egy kávézóban pihentünk egy félórát, és megittuk első, de már nagyon megérdemelt sörünket. A Badacsonytördemicre való átgyaloglás már sok érdekességet nem tartalmazott, viszont örömmel láttuk, hogy milyen sokat túráznak kerékpárral is ezen a tájon. A szándék meg is fogalmazódot bennünk, hogy ezt nekünk sem kellene kihagyni. Tördemicről vonattal mentünk vissza Tapolcára, ahol egy kis pihenés, vásárlás után a tó melletti vendéglők egyikében - nagyon kellemes környezetben - vacsoráztunk meg.

2. nap (2011.04.22.) Badacsonytördemic - Káptalantóti kb. 10,8 km

Szándékosan egy rövidebb napot terveztünk, mert a térképen szerencsére a szintvonalak is fel vannak tüntetve. Reggel átvonatoztunk Badacsonytördemicre, és folytattuk az előző nap az állomáson befejeződött túrát. Amíg csak a faluban sétáltunk (természetesen folyamatosan emelkedve), addig ünnep, és boldogság volt az élet. De aztán elérkeztünk a Bujdosók lépcsőjéhez. Gyalogoltam már néhány kilométert a túrázásaim alatt, de ilyen extrém próba elé még nem állított ez az időtöltés. Mire a lépcső tetejére jutottunk - ami a Badacsony fennsíkja is egyben - eldöntöttem, hogy inkább bélyeget gyűjtök. Node nem volt hiábavaló a séta. A Badacsonyról három kilátóról is szétnézhettünk, és a látvány megérte a fáradtságot. A hegy túloldalán lemenve a Gulács és a Csobánc látványa várt bennünket. Káptalantótira a busz miatt időre kellett odaérnünk, ezért a Gulács tetejére nem másztunk fel, hanem csak a kék jelzést követve mentünk be a faluba. Szerencsére időben érkeztünk, így a pecsételőhelyen - ami szerencsére most is egy kocsmában volt - egy sört is leguríthattunk. Élményekkel teli, de fáradtan érkeztünk meg Tapolcára. Bizony jól esett a pihenés.

3. nap (2011.04.23.) Káptalantóti - Balatonhenye kb. 16,1 km

Ma reggel is busszal mentünk vissza Káptalantótiba, és a falu határából szinte azonnal a Csobánc lábánál találtuk magunkat. A hegy tetején lévő vár is azon látnivalók közé tartozik, ami miatt még vissza fogunk jönni erre a tájra. A Csobáncot elhagyva, már a Balaton-felvidék dombos tájaira érkeztünk: Nem túl meredek kaptatókon, és gyönyörű szép, frissen zöld és virágzó erdőkön keresztül jutottunk el Mindszentkállára. A falu határában külön érdekességként egy hatalmas lovaspóló istállót láttunk. A tanyához tartozó kutyák pedig akaratunk ellenére is ismeretséget akartak kötni velünk. Szentbékkálla előtt egy fantasztikus kőtengeren vitt keresztül az utunk, mely a hajdani Pannon tenger partja volt. Egyszerűen fantasztikus volt ilyen évmilliós természeti emlékek között sétálni. A falu határában még egy apró kastély romot is láttunk, és a pecsételőhelyen - láss csodát - még sört is lehetett kapni. Most is busszal mentünk vissza Tapolcára, és azzal a kellemes érzéssel töltöttük a nap hátralévő részét, hogy ma is érdemes volt felkelni.

4. nap (2011.04.24.) Nagyvázsony - Balatonhenye kb. 14,1 km

Húsvét vasárnap van, ezért a közlekedés egy kicsit bekavart a programunkba. Na nem nagyon, de ma reggel Nagyvázsonyra buszozunk, és onnan jövünk visszafelé. Reggel egy kicsit ránk ijesztett az időjárás. Szinte végig Nagyvázsonyig esőáztatta úton ment a busz, és nem lehettünk biztosak benne, hogy nem kapunk mi is az égi álldásból. A buszmegállótól a várig még borult is volt az idő, de utána folyamatosan tisztult. A Kinicsi várat is, a szigligetivel és a csobáncival együtt majd egy külön vártúra keretében megnézzük, mert most csak egy külső vizitre volt alkalmunk. Nem messze a falutól viszont a Pálos kolostor romnál még Kinizsi sírját - inkább csak síremlékét - is volt alkalmunk körbejárni és lefotózni. Ezután irány az erdő, és enyhe emelkedőkkel tarkított könnyű terepen jutottunk el a Csicsói erdészházhoz, ahol az aznapi második pecsétet szereztük. A megtett 8 km után jól esett egy kicsit ücsörögni az eredei iskola melletti pihenőnél. A pihenő után - abban a boldog tudatban, hogy már túl vagyunk az út felén - egy lendülettel mentünk végig Balatonhenyéig. A mai túra igazi jutalma a falu előtti tető volt, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a már távoli Balatonra, és a bejárt hegyekre. Húsvét lévén mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, mert a már induló kocsmáros hölgy kinyitott a kedvünkért, ezért azt a másfél órát ami még a busz indulásáig hátravolt, hideg sör mellett ücsörögve tölthettük el.

5. nap (2011.05.25.) Tapolca - Debrecen

A hazautazáskor mutatkozott meg csak igazán, hogy milyen szerencsénk volt a túra alatt. Itt már volt felhőszakadás, szél, napsütés vegyesen. Jó volt hazajönni, de jó lesz még ide visszatérni is.

11. Bélapátfalva - Szarvaskő

1. nap (2011.11.01.) Bélapátfalva - Szarvaskő kb. 11 km

Az 1. nap megjelölés itt igazándiból szimbolikus, mert ez csak egy egynapos túra volt. A többnapos túra objektív okok miatt nem jött össze, így szeretett Bükkünkbe ruccantunk ki egy kicsit gyalogolni. Reggel kocsival elmentünk Szarvaskőre. Bélyegeztünk, vonatra szálltunk, és továbbmentünk Bélapátfalva-Cementgyárig és újra bélygeztünk. Így nem voltunk időhöz kötve, és szép kényelmesen gyalogolhattunk vissza a kocsihoz Szarvaskőre. Az apátságot már sokszor láttuk, ezért lendületből folytattuk az utunkat. Azaz csak folytattuk volna, mert a fatolvajlás keretében természetesen a túrajelzéseket sem kímélték, ezért egy félórás keresgéléssel jutottunk ki az erdőbe. Az idei ősz csodálatos volt, így ezen a napsütötte őszi túrán is elkényeztetett bennünket az időjárás. A Telekessy Vendégháznál volt a következő pecsételőhely. Itt meg is ebédeltünk. A következő látnivaló (a mindvégig gyönyörű erdőn kívül) a Gilitka kápolna volt. Itt valami hihetetlen mennyiségű katicabogár szállt le pihenni, úgyhogy nekünk már nem is jutott hely. Csináltunk néhány fényképet, és mentünk tovább. Erős kaptató után jutottunk ki Szarvaskő fölé. A káprázatosan szép kilátást a fényképek alig adják vissza. Itt elücsörögtünk egy kicsit, és gyönyörködtünk a tájban. Már csak egy meredek leereszkedés várt ránk és ott is voltunk a szarvaskői állomáson a kocsinál. Sört sajnos csak otthon ihattam, de ez az apró kompromisszum megérte, hogy ilyen szép napban legyen részünk.

12. Sirok - Szarvaskő

1. nap (2012.07.20.) Sirok - Szarvaskő kb. 17.5 km Az 1.

nap megjelölés itt megint szimbolikus, mert ez is csak egy egynapos túra volt. A többnapos túra most betegség miatt nem jött össze. Parádról kellett hazajönnünk a négynaposra tervezett mátrai szakaszról. Reggel most is kocsival mentünk Szarvaskőre. Itt buszra szálltunk, és átmentünk Sirokba. Pecsételés, és irány a hegy. A várban már sokszor voltunk, így a kék jelzést követve most a sziklaképződményeket (az Apáca és a Szerzetes) néztük meg. A kilátás legalább olyan csodálatos, mint a várból. Itt ejtettük meg az első étkezést a Török-asztalnál, ami egy érdekes sziklamélyedés. Az utat folytatva eleget kellett tennünk egy küldetésnek is. Mesi kinőtte a régi botját - és azt visszaadta a természetnek -, ezért keresni kellett egy újat. Természetesen szigorúan csak favágásból visszamaradt gally jöhetett szóba. Így a táj mellett az út szélét is vizslattuk. Rozsnok erdészháznál volt a következő pecsételőhely. Szerettünk volna itt ebédelni, de mivel már többen is voltak itt, így a továbbmenetel mellett döntöttünk. Kiépített pihenőhely híján egy-két km-el arrébb a műúton ülve fogyasztottuk el a hazait. Az idő végig kicsit borongós volt, de az esőt szerencsére megúsztuk. Mire Szarvaskőre értük a megfelelő botot is sikerült megtalálni. A következő túrát már azzal teheti meg Mesi.

13. A Gerecse

1. nap (2012.08.16.) Tarján körtúra, kb. 19 km (ebből OKT 8,4 km)

A szerevezés csúcsaként, kombináltuk a csillagásztábort a kéktúrázással. Az-zal,hogy most a Gerecsét céloztuk meg, lehetővé vált, hogy újabb szakaszt tegyünk meg az OKT-n, és meg tudjam tartani a már hagyományosnak mondható előadáso-mat a METEOR ’12 táborban. A szállást a gyönyörű Tarjánban néztük ki, egy kiváló panzióban. Első nap a piroson kezdtünk, és több – néha kemény emelkedőkkel tarkított - kilomé-ter után értük el a Somlyóvárat. A pecsételéshez vissza kellett mennünk a turistahá-zig, de a gyönyörű kilátás miatt megérte. Az ebédet a Somlyóváron fogyasztottuk el, csodálatos panorámában gyönyörködve. A távolban még a Visegrádi-vár is látszott. Innen egy hosszabb etappal – és tulajdonképpen ez volt a mai kék – jutottunk el Kol-dusszállásig, ami egy szép kis tó mellett lévő vadászház. Útközben a Bodza-völgyben őzeket is láttunk, ami azért meglepő, mert ragyogó napsütés volt, és alig néhány méterre vitt el az utunk az M1 autópálya mellett. Koldusszállás után még egy darabig a kéken gyalogolva áttértünk a K+-ra. Sajnos a mai napi túrának még a fele sem volt OKT szakasz, de körtúrában csak így lehetett megoldani. Ezért az „apróságért” kárpótolt bennünket a gyönyörű táj, és a túra után az „Öreg favágó”-ban elfogyasztott kiváló bajor sörök.

2. nap (2012.08.17.) Tarján - Héreg kb. 14 km (ebből OKT 10,1 km)

Azon a K+ jelzésen indultunk vissza a kékre, ahol tegnap bejöttünk a faluba. A kétszer megtett útért szinte azonnal kárpótolt bennünket a Pes-kő tetejéről látszó pazar panoráma. Innen az utunk gyönyörű erdőkön vezetett keresztül a vértestolnai elága-zóig. A műút mellett haladva kerültünk át a Gerecse másik oldalára, és ebben a panorámában is gyönyörködhettünk. Egy hosszabb emelkedő vitt fel bennünket a Vörösmárvány-bányáig, ami előtt becsatlakozott a zöld jelzés. Most megint átvágtunk a Gerecsén keresztbe. Sziklákkal, és kőtengerrel tarkított szépséges erdőn keresztül, és egy nagyon meredek lejtő után sétáltunk be Héregre. A busz érkezéséig egy kiskocsma kerthelyiségében múlattuk az időt. Szándékosan ezt a napot terveztük a legrövidebbre, mert este előadást tartottam az MCSE táborban. Miután visszamentünk Tarjánba, még volt időnk elmenni az aznap nyitó Tarjáni Zenei Fesztivál helyszínére, ahol zenehallgatás mellett söröztünk egy keveset.

3. nap (2012.08.18.) Tardos - Héreg kb. 17 km (ebből OKT 7,1 km)

Ez a nap már buszozással kezdődött. Tardosra kellett eljutnunk, és az egyáltalán nem kedves buszvezető miatt egy bő kilométert feleslegesen gyalogoltunk a faluban. Ez, a hőség, és a sok por megalapozta a nyomott hangulatot, amin egyáltalán nem javított a Vörösmárvány-bányáig vezető emelkedő. Szerencsére eddigre egyenesbe jött a világ, és innen kezdve megint egy kellemes túranapnak néztünk elébe. Pusztamarótig eljutva északról kerültük meg a Gerecsét. Útközben megcsodálhattuk az Egyházi üdülőt, a kilátást a vörösmárvány sziklákra, és egy sziklába vájt Mária emlékhelyet is. Pusztamaróton már sokan készülődtek a hosszú hétvégére, volt ahol már rotyogott a bogrács. Itt állandó lakosság nincs, de rendszeresen járnak ide sátorozók pihenni. A feliratokból tudtuk meg, hogy itt volt a Mohács után második legnagyobb vereségünk, amit a török hadaktól szenvedtünk el. Pusztamarótról egy szakaszon megint a már megtett úton kellett visszajönnünk, de így jutottunk el a piros jelzésen Héregre, és onnan busszal vissza Tarjánba. A búcsúestét megint bajor sörök társaságában töltöttük. Viszonylag keveset mentünk ez alatt a néhány nap alatt az OKT-n, de megismertünk egy csodálatos környéket, és teljesen feltöltődve tértünk vissza a városi élet forgata-gába.

OKT szerinti össz táv: 578,2 km. (+ 35,8 km ismételt bejárás a Zemplénben)